Thursday, January 8, 2015

Procrastination

Procrastination

vagy úgy is mondhatnám, most vagy soha


                Az ember beteg és pusztul – gondolta. Tavaszi délután volt, a bárányfelhőket lilára festette a nap. A zöld, erdőszéli parkban az emberek békésnek és boldognak, felszabadultnak tűntek. De ha közelebb érnek, az arcukról könyvként lehet olvasni a félelmet és erőszakot, a démonokat, melyeket próbálnak elnyomni. A szülők nyugodtan beszélgettek, amíg a gyermekük rettegve sétált mellettük, mint egy láncra vert kutya, meggyilkolva benne a kíváncsiságot és szabadságot. Látod a két középkorú férfit a padon? Látszólag egymás társaságában elmerülve beszélgetnek, aztán egy fiatal lány sétál el előttük, bár gyönyörű, de a gyermekük lehetne, és kettéhasad a két ember maszkja, aztán kibújik mögüle az állat, a nyáladzó, hipnotizált pedofil, és képtelenek levenni a szemüket a lány alakjáról.
                Engedtek a bennetek élő állatnak – mondta magában, - és legfelsőbb erkölcsi törvényeteknek az ösztönök hatalmát tartjátok, a tökéletes vezető számotokra az, aki a legkegyetlenebb. Azt merészelitek mondani, hogy az ember nem képes vezetők nélkül élni, mert legmélyen romlott és beteg, így kiválasztjátok a legromlottabb és legbetegebbet, hogy vezethessen titeket, novíciusokat.
                Elhagyta a parkot, és egy iskola mellett sétált. Gyerekek káoszba olvadó kiabálása és sikoltozása járta be az utcát, amin járt, és betekintve a kerítésen, látta az erőszak vírusát kifejlődni. Az ártatlannak tűnő kisgyermekek egymást fenyegették és taposták el a zsúfolt betonudvaron, amíg a csengő reflexszerűen visszarántotta őket az engedelmes, tudattalan, gondolattalan húsbábbá. Tanárok, akik egyszer kötelességükként fogadták el a fiatalok helyes útra terelését, üvöltöttek és parancsokat osztogattak az ügyes rabszolgáknak.
                Nekem ebből elegem van – gondolta. – Túl rég óta látom, mivé korcsosult ez a nemes lény. Mire lennél képes, ember, ha szabadságot kapnál? Mit nem tudnál elérni? A csillagokat járhatnád és a fizika mestere lehetnél, korlátlanul és szabadon.
                Egy sikoly és egy rendőrautó szirénája hallatszik a távolból, az utcák közül valahonnan.
                És most, a szabadságod apró szikrájával is társaidat égeted, amíg nem marad más belőled csak fekete hamu. De ebből elég – gondolta, és ökölbe szorította kezét. – Nem hagyom. Mindent meg fogok tenni, hogy változást hozzak, és felszabadítsam önmagunkat az elnyomásból – mondta magának most is, mint minden nap, de most a lángoló elhatározás érzése ébredt mellkasában. Tervek és utak nyíltak meg a szeme előtt, és látta, millióképp látta, miként létezhet álomból valóság.
                Akkor elindult hazafelé, és ahogy balra pillantott, szíve retteneteset dobbant. A látvány, amivel búcsúzott a világtól a terepjáró acél lökhárítója, és a vér, ami egy pillanattal ezelőtt még a saját elméjét táplálta. 

No comments:

Post a Comment